Hat vállalat épít új blokkokat a cernavodai erőműben

Hat vállalat lesz tagja annak a nemzetközi konzorciumnak, amely megépíti a román állammal együtt a cernavodai atomerőmű 3. és 4. reaktorblokkját - írta pénteken a Ziarul Financiar című gazdasági napilap.

MNO
2008. 10. 31. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság szerint befejeződtek a román állam és a vállalatok közötti tárgyalások arról, hogy ez utóbbiak hány százalékos részvénycsomaggal rendelkeznek majd a konzorciumban. Az újabb egyeztetésekre azért volt szükség, mert a román állam a nyáron módosította a konzorcium részvényesi szerkezetét, és 51 százalékra emelte az eredetileg 20 százalékosra tervezett saját részesedését.

A többi hat vállalat így a részvények 49 százaléka fölött fog rendelkezni. A cseh CEZ, az olasz Enel, a német RWE és a belga Electrabel vállalatok külön-külön 9,15 százalékos részvénycsomagot birtokolnak majd, a spanyol Iberdrola és a romániai Arcelor Mittal acélkombinát pedig egyenként a részvények 6,2 százalékával rendelkezik. A lap szerint a tárgyalások lezárultak, de annak eredményeit még jóvá kell hagyniuk a vállalatok igazgatótanácsainak is.

A cernavodai erőmű 3. és 4. reaktorblokkjának a megépítése Románia legjelentősebb energiaipari beruházása, amelynek értéke eléri a 4 milliárd eurót. A reaktorblokkok várhatóan a 2014-2015 közötti időszakban készülnek el. A két működő reaktor az ország villamosenergia-szükségletének 17-18 százalékát fedezi. Cernavoda első reaktora 1996 óta üzemel.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.