Bár részleteket egyelőre nem közöltek, a TVN CNBC úgy tudja, hogy a tervben szereplő menetrend szerint Lengyelország jövő tavasszal lépne be az ERM–II árfolyamrendszerbe, 2011 augusztusában rögzítenék a zloty euróátváltási árfolyamát, és 2012. január 1-jétől vezetnék be az eurót.
- Lengyelországnak legkésőbb a jövő májusban vagy júniusban be kell lépnie az euróövezet előszobájának számító ERM-II árfolyamrendszerbe, ahhoz, hogy 2011 végéig, vagy 2012-ig az euróövezet tagja lehessen – jelentette ki a lengyel kormányfő hétfőn. Lengyelország a jövő év első negyedének végére szeretné biztosítani a feltételeket a belépéshez az euróövezeti tagság előszobájának mondott ERM-II rendszerbe, majd 2012. január 1-jétől válna az eurózóna tagjává – nyilatkozott a lengyel kormányzat euróövezeti tagsági tervezetéről a kabinet egyik illetékese nemrégiben.
Korábban a lengyel pénzügyminiszter-helyettes megerősítette, hogy a tervezet elkészült és kormányzati jóváhagyására október végéig sor kerülhet. Mihelyt ez megtörténik, a lengyel kormány megkezdi tárgyalásait az ügyben az Európai Bizottsággal – derült ki nyilatkozatából. Azt is jelezte, hogy az ERM-II árfolyamrendszerbe az ország a jövő év első felében lépne, hogy az euróövezeti belépés feltételei létrejöhessenek 2011 közepére. Az euróövezeti inflációs feltételt Lengyelország még az ERM-II-be történő belépése előtt szeretné teljesíteni.
(MTI)
Közpénzt pazarolt el Ruszin-Szendi Romulusz a luxusvillája megépítésére
