Viktor Juscsenko ukrán elnök feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki – igaz, azok pontos időpontját egyelőre nem tette közzé. A késő este országos televíziós szózatban bejelentett döntését azzal indokolta, hogy a parlamenti pártok nem tudtak a megadott időpontig működőképes kormánykoalíciót összehozni. Az előző úgynevezett demokratikus koalíciót, amelyben az elnök és Julija Tyimosenko miniszterelnök pártjai vettek részt, Juscsenko szerint egy ember – vagyis Tyimosenko személyes ambíciói, hataloméhsége rombolták szét.
Az ország két legfontosabb vezetője az utóbbi időben nagyjából ebben a szellemben folyamatosan válogatott sértéseket vág egymás fejéhez és érdemben már fél éve nem is áll szóba egymással. A kormánykoalíció formálisan akkor bomlott fel, amikor Tyimosenko pártja és vele az ellenzéki Régiók Pártja is – megszavazta az elnöki hatáskör szűkítését – amit persze Juscsenko megvétózott. Az elnök egyébként tavaly áprilisban már egyszer feloszlatta a parlamentet és ősszel rendkívüli választásokat tartottak. Az újabb választás ötlete nem is túl népszerű a lakosság körében és felmérések szerint nem nagyon hozhat alapvető változásokat a parlamenti helyek elosztásában sem – illetve Juscsenko tábora valószínűleg tovább gyengül.
(MR)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
