A tervezet szerint a biztosítás fordulónapja – hasonlóan a casco biztosításhoz – a szerződéskötés napja lenne. Amennyiben megvalósul a terv, akkor jövőre már nem lesz kampány, így enyhébb lesz a díjverseny. Idén viszont annál erősebb árverseny és jelentős számú új konstrukció megjelenése várható – prognosztizálja a Netrisk.hu.
Tavaly 650 ezer autós – flottaszerződések nélkül – váltott kötelező biztosítást, amiből 260 ezren online szerződtek át. Az internetes biztosításközvetítők piaci részesedése csaknem megduplázódott a múlt évi kampány során, és elérte a 40 százalékot.
A Netrisk.hu ebből 130 ezer átszerződést intézett, ami az online kötések 50 százaléka. Második volt a Biztosítás.hu 28 százalékkal, harmadik pedig 13 százalékos részesedéssel a Praeventio Biztosítási Alkusz Kft. A biztosítók október 30-án hirdetik meg jövő évi díjaikat, a régi szerződést november végéig lehet felmondani, míg az újat december végéig kell megkötni.
(MTI)
Iskolai lövöldözés volt Debrecenben
