Körmendy Zsuzsanna: Show-műsor hűvös időkben

De ezen a tüntetésen, mind a jobb-, mind a baloldali sajtó tükrében, úgy tűnik, sem a régi lemez, sem a hangadók, sem a hangsúlyok nem változtak. „Elég a kisebbségek elleni atrocitásokból!” „Elég a lincshangulatból!” „Elég volt a magyar identitás kisajátításából! Tarka magyar!” Ezek voltak az eredeti mozgósító jelszavak, és a fősodor nem változott. Politikailag kétségkívül kevésbé macerás a több mint hat évtizede legyőzött fasizmus által megjelenített erőszak ellen tüntetni, mint egyáltalán szóba hozni, mi történik a borsodi falvak szegényeivel. Előre látható volt, hogy a bűnösökre mutogatás itt csak egyfelé történhet meg: szélsőjobbozás folyt, orrvérzésig. Mintha az ország legnagyobb problémája az a néhány tucat randalírozó lenne, amúgy pedig itt aztán minden rendben van. Egyik szeptemberi nyilatkozatában Deák Gábor, a demonstráció egyik szervezője azt mondta, hogy a civil szervezetek szeretnék jelképesen visszafoglalni a belvárost a szélsőjobboldaltól. Hát hogy kié a belváros, azon lehet vitatkozni. De polgári állam volnánk, isten őrizz, hogy utánanézzünk, kik vásárolták föl a belváros luxuslakásait, üzleteit, üzletházait. Maradjunk annyiban, hogy azok, akiknek elég pénzük volt. Csak hát akkor milyen visszafoglalásról tetszenek beszélni? Az erőszak nem az, amiről a kancellária döntést hoz, hogy annak kell tartani. Erőszak az, ami beleváj az életünkbe, ami eldurvítja kapcsolatainkat, ami félelmet szül, őserdei állapotokat teremt. Lehet akciózni a kameráknak, megcsúfolni az évtizedekkel ezelőtt oly sokat szenvedett zsidó honfitársaink emlékét mai Dunába lövettetési víziókkal. De aki ilyet tesz, az jól fűtött lakásába megy haza, eldől a díványon, olvas kicsit, tévézik vagy koncertre, színházba megy, de semmi esetre sem retteg attól, hogy ajtaján kopog a véreiből alakult, segélykiszipolyozásra szakosodott maffia.

(Magyar Nemzet, 2008. október 7.)