Kötelező érettségi természettudományos tárgyból?

A magyar természettudományos oktatás megújulásának záloga lehetne, ha az érettségin kötelezővé válna egy természettudományos tárgy – vélekedett Pálinkás József kedden. Az MTA elnöke úgy látja: a fiatalokat meg kell tanítani eligazodni az őket körülvevő világban. Meg kell ismerni pontosan a fogalmakat is.

MNO
2008. 10. 07. 14:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fiatalokat meg kell tanítani eligazodni az őket körülvevő világban, ehhez pedig nélkülözhetetlenek a természettudományos ismeretek – hangsúlyozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az MTI-nek annak kapcsán, hogy A közoktatás és a tudomány kapcsolata – tehetséggondozás címmel csütörtökön előadást tart Hajdúszoboszlón, a X. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián.

Az MTA elnöke kifejtette, előadásában azokat a lépéseket szándékozik felvázolni, amelyeket a legsürgősebbnek tart a közoktatásban ahhoz, hogy hatékonyabb legyen a természetismeret tanítása. „A tantárgyak közötti kapcsolat erőteljesebb bemutatása a cél, valamint e diszciplínák keretében a gyakorlatközeliség. E tárgyakat úgy kell tanítani, hogy azok az adott korosztály számára felfoghatók legyenek.

Semmi értelme az olyan elméletieskedő oktatásnak, ahol a tanulók az alapokat is alig képesek felfogni – hangoztatta Pálinkás József, hozzátéve, hogy mindenekelőtt a fogalmak pontos megismertetésére van szükség. „Szabatos gondolkodás úgy alakítható ki, ha tisztázzák az alapfogalmakat, és a diákok megértik, hogy miért van erre szükség. Ahogy egy nyelvet nem lehet elsajátítani anélkül, hogy megtanulnánk a szavakat, a természettudományos ismeretek oktatása sem megy bizonyos fogalmak megértése nélkül. Ha fel akarjuk kelteni a tanulók érdekelődését, fontos megvilágítani, hogy az alapjelenség hogyan függ össze például a számítógéppel, a mobiltelefonnal, a számítógéppel vagy az erőművek által kibocsátott szennyező anyagok csökkentésével” – magyarázta.

Hozzáfűzte: a természettudományos tárgyak oktatásánál célszerű lenne megvilágítani a köztük lévő összefüggéseket. Meg kell mutatni: a kémia éppúgy a minket körülvevő természetről szól, mint a fizika, a biológia vagy földrajz. Ezek segítségével alakítható ki világos, logikus kép a világról. „A jelenlegi körülmények között abban látom a magyar természettudományos oktatás megújításának egyik, ha nem az egyetlen lehetőségét, ha kötelezővé válna az érettségin egy természettudományos tárgy. Ezt látom megoldásnak arra, hogy a diákok érezzék: ahhoz, hogy valamely felsőoktatási intézményben folytassák a tanulmányaikat, a természettudományokból is meg kell szerezniük az alapismereteket” – összegezte Pálinkás József.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.