Az eddigi megállapítások szerint nem közvetlen lövés sebesítette meg a rendőrt, hanem vagy a golyó repesze, vagy a töltény földbe csapódását követően visszapattanó betondarab. A sérült rendőr ezek után nem vesztette el eszméletét, telefonon még parancsnokát is tájékoztatta az esetről, majd a mentősök kórházba szállították, ahol megműtötték.
A két rendőr egyébként egy festéklopási, csalási ügy miatt akartak házkutatást tartani, ami ügyben már körülbelül két hete nyomoznak. A házból három embert szállítottak el bilincsben a rendőrök, akiket vélhetően a bűnügybe keveredtek. Az eset további pontos részleteit, és körülményeit még vizsgálják a rendőrség szakemberei.
(haon.hu)