Lesz pénz a Zalabaromfi beszállítóinak gondjaik enyhítésére?

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy átalakítja a két éve bevezetett agrár kárenyhítési rendszert, amely az állam és a gazdálkodók együttes felelősségvállalásán alapul – mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón. • Kormánydöntésre várnak a Zalabaromfi bajba jutott tenyésztői• A CIB székháza előtt tüntettek a Zalabaromfi dolgozói

MNO
2008. 10. 29. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár közölte: a rendszer működése a jövő év elején változik meg. Az eddigi szisztéma nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, túl kevesen vettek benne részt – indokolta az intézkedést a szakállamtitkár.

A változás lényege, hogy az eddigi önkéntesség helyett kötelezővé válik a rendszerben való részvétel. Emellett a kormány döntött annak az egymilliárd forintos, államilag garantált hitelkeretnek a jóváhagyásáról is, amely a Zalabaromfi beszállítóinak gondjait enyhíti. Ebből finanszírozható a termelőknél lévő állatok levágása, illetve a termelési ciklus végéig az állatok továbbtartása és takarmányozása.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.