Az Európai Unió katonai megfigyelői megkezdték munkájukat Grúziában. Szerdától fogva fokozatosan átveszik az oroszoktól a Dél-Oszétia körüli ütköző zóna ellenőrzését, és felügyelik az orosz katonai erők teljes kivonulását, aminek a Medvegyev-Sarkozy megállapodás szerint október 10-éig be kell fejeződnie.
A 200 EU-megfigyelő és a hozzájuk tartozó százfős műszaki személyzet nem visel fegyvert, de a biztonság kedvéért páncélozott járműveken közlekedik. Többségük egyébként nem katona, hanem rendőr, méghozzá főként Németországból, Franciaországból, Olaszországból és Svédországból. Magyarország két megfigyelőt küldött. Eredetileg szerettek volna nemcsak az ütköző övezetekben, hanem Dél-Oszétiában és Abháziában is működni, de az oroszok, mondván, hogy itt már független államokról van szó, ehhez nem járultak hozzá.
A helyszínen, pontosabban Tbilisziben tartózkodik Javier Solana, az Európai Unió külügyeinek irányítója, ezzel is aláhúzva a misszió fontosságát. A grúz vezetést, jelesen Szaakasvili elnököt most elsősorban az érdekli, hogy az oroszok végre elhagyják a háborúban megszállt területeket. De persze az EU-megfigyelők jelenlétének van egy számára kellemetlen politikai következménye: a megfigyelők ugyanis a status quót, a kialakult helyzetet garantálják. És ez, akárhogy is nézzük, pillanatnyilag a két szakadár tartomány de facto függetlenségének garantálását jelenti.
(radio.hu)