Még a héten olvasható lesz a Kenedi-jelentés

A hét végéig teljes terjedelemben, változtatás nélkül nyilvánosságra hozza a kormány a Kenedi-bizottság jelentését. 

MNO
2008. 10. 08. 14:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állambiztonsági iratok átadása teljesítésének értékelésére létrehozott szakértői bizottság jelentése és a kormány részére megfogalmazott javaslatai a Miniszterelnöki Hivatal honlapjára kerülnek fel – értesült szerdán a távirati iroda. A több száz oldalas jelentést szeptember 11-én adta át a testület elnöke Szilvásy Györgynek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszternek. A testület közel egy éven keresztül vizsgálódott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának és más illetékes levéltáraknak át nem adott egykori titkosszolgálati iratokat őrző szerveknél.

A kutatók több kérdésben nem értettek egyet, például az iratok és a bennük szereplő adatok nyilvánosságra hozatalának formáiban, valamint a külföldieket is érintő akták megismerhetőségében sem, így a jelentés közös megállapításaihoz különvéleményüket is csatolták.

Az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság vezetésére 2007. július közepén kérte fel a miniszterelnök Kenedi János tudományos kutatót. A bizottság tagjai: Varga László, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, Ungváry Krisztián, az 56-os Intézet munkatársa, Sipos Levente, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, Ripp Zoltán, a Politikatörténeti Intézet osztályvezetője, Palasik Mária, a Történeti Levéltár tudományos kutatója, valamint Reisz T. Csaba, az Országos Levéltár általános főigazgató-helyettese.

Kenedi tavaly július végén az Élet és Irodalomban megjelent írásában tette közzé álláspontját: szerinte internetes oldalon kellene nyilvánosságra hozni az 1944 és 1990 között keletkezett politikai rendőrségi iratokat. A testülettel a kormány szándéka az volt, hogy az iratok minél szélesebb körébe be lehessen tekinteni, mondván: csak így lehet eldönteni, a titkosítás jogos-e vagy feloldható.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.