Megérkezett az első litván járat Ferihegyre

Ferihegyen kedden landolt először litván légitársaság repülőgépe - közölte Szollár Domokos a BA Zrt. szóvivője.

MNO
2008. 10. 28. 18:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A flyLAL Saab 2000-es gépe visszatérő vendég lesz a jövőben Ferihegyen, heti három alkalommal – kedden, csütörtökön és szombaton – szállít majd utasokat a magyar főváros és Vilnius között. A ferihegyi tűzoltók vízsugár boltívvel köszöntötték a gépet. A flyLAL, a litván nemzeti légitársaság az új járat indításával a 36. menetrendszerinti fuvarozó a BA palettáján.

Mivel a flyLAL új célállomással gazdagította a repülőtér kínálatát, így a légitársaság élvezheti a Budapest Airport ösztönző rendszerének előnyeit. Ennek részeként a flyLAL az üzemelés első öt évében jelentős kedvezményben részesül a leszállási díjakból. Az első évben egyáltalán nem kell fizetnie a légitársaságnak a leszállásokért – közölte a BA. A közlemény emlékeztet arra, hogy Vilnius nemcsak azért lehet érdekes célpont a magyar utasoknak, mert 2009-ben a litván főváros lesz Európa kulturális fővárosa, de azért is mert ott számos látnivaló van, köztük Európa egyik legrégebbi, a Báthory István által 1579-ben alapított egyetemével.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.