Mélyponton a fogyasztói bizalom az USA-ban

Az amerikai fogyasztói bizalom egyik fő mérőszámának tartott és a Michigan Egyetem kutatói által számolt index - melyet 1952 óta számolnak, havonta két alkalommal - októberre végleges adatként 57,6 pont lett, ellentétben a szeptemberi 70,3 ponttal, eddig még nem látott nagyságrendben esett egyik hónapról a másikra.

MNO
2008. 10. 31. 15:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentések szerint az elemzők nagyjából ezt várták, már azért is, mert az előzetes, azaz hóközepi mérés mutatója 57,5 pont lett. Az amerikai gazdaság jelenét és kilátásait eszerint a fogyasztók(rendre több ezret kérdeznek meg a kutatók az Egyesült Államokban) igen borúsan ítélik meg, miként már a nyáron is, amikor az index – júliusban – 56,4 pontig ment le. Most elsősorban az inflációra vonatkozó némi optimizmus tartotta ezen érték felett. A mutató negatív csúcsát egyébként még 1980. májusában ért el 51,7 ponttal.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.