A szervezet közleménye szerint az MSSZ érdeke, hogy az egyedülálló, évi 700 millió üveg palackot forgalmazó, újratölthető söripari rendszer fennmaradjon. A törvénymódosítás tervezete ezt oly módon ismeri el, hogy a tervezett díjtételek esetében levonható a visszafogadott újrahasználható csomagolás termékdíjának 100 százaléka. A söripar megnyugvással vette tudomásul a környezetvédelmi bizottság által támogatott módosítást, amely felismerte azt a veszélyt, hogy a javaslat eredeti formája indokolatlanul nagy adminisztratív és pénzügyi terheket róna a gyártókra és a kereskedőkre.
A bizottság által szerdán megszavazott módosítás a jövőben lehetővé tenné az ipar számára, hogy az újratölthető csomagolás esetében a korábbi tervezetben szereplő havi elszámolás helyett éves elszámolás alapján fizessen termékdíjat. A közlemény szerint sajnálatos azonban, hogy az egyik benyújtott módosító indítvány tovább emelné az „egyutas csomagolások” után fizetendő termékdíjtételeket, mely egyértelműen adóemelésként jelentkezne a gyártóknál és a kereskedőknél egyaránt.
Az MSSZ véleménye szerint ez ellentétes a jogalkotó eredeti szándékával, miszerint nem kívánja tovább növelni az ipar terheit, ugyanakkor kezelni kívánja a környezetvédelmi problémákat. Ez a módosítás éppen arra a söriparra is extra terheket róna, amely az elmúlt években már bizonyította környezettudatosságát – jegyzik meg. A söripar a teljes kibocsátásának 58,2 százalékát már újratölthető csomagolásban forgalmazta 2007-ben.
A Magyar Sörgyártók Szövetsége egyetért azzal és támogatja, hogy a környezetvédelmi termékdíj törvény 2009. január 1-jei hatállyal módosuljon – hangsúlyozza a közlemény. A Magyar Sörgyártók Szövetségét (MSSZ) 1992-ben alapította az akkori öt legnagyobb magyarországi sörgyártó cég. Az MSSZ a 4 legnagyobb magyarországi érdekeltségű sörgyártó vállalatot tömörítő szövetség. A söripar 150 milliárd forint nagyságrendű éves bevételével a húsipar után a második legnagyobb élelmiszeripari ágazat Magyarországon.
(MTI)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
