Nagy Szeder Istvánról emlékeznek

Nagy Szeder Istvánról, a legendás kisgazda politikusról emlékeznek meg a kiskunhalasi közösségi házban október 31-én.

Varga Klára
2008. 10. 29. 19:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiskunhalasi közösségi házban október 31-én pénteken délután öt órakor a Wittner Mária életéről szóló Hóhér, vigyázz! című film vetítésével kezdődik a megemlékezés 1956-ról és Nagy Szeder Istvánról, a legendás kisgazda politikusról, aki az ősi kun szervezeti rendszert felelevenítve működtette páratlan sikerrel és eredményességgel a helyi szervezet életét 1947-ig, a párt felszámolásáig. A „mérnök úr” – mert így szólították a legtöbben – munkájáért, amelynek eredményeképpen a helyi kisgazdák és családtagjaik a legnehezebb időkben sem fáztak, éheztek, viszont több vagonnyi élelmet jutattak el a 1956 végén a nélkülöző pesterzsébetieknek, sohasem fogadott el pénzt.

Politikai, érdekvédelmi és gazdaság szervezői tevékenysége „jutalmául” 1945 és 59 között több mint negyven magyar börtön enteriörjével ismerkedehetett meg. A kiskunhalasiak szívét persze a november elsejei dátum dobogtatja meg leginkább, hiszen ezen a napon 1956-ban a városban referendum jellegű szavazást rendeztek. A négy koalíciós pártra lehetett szavazni, és 16 ezer választópolár közül több, mint 12 ezren a Nagy Szeder vezette kisgazdákra voksoltak.

A Magyar Dolgozók pártja, vagyis az állampárt 4 százalékot kapott. A helyiek úgy tartják számon a jeles napot, hogy aznap a kiskunhalasiak megbuktatták a szocializmust. Nagy Szeder ellen a megtorlások idején éppen azok vallottak, akiknek az életét a békés szavazással megmentette. Rá, mint Kiskunhalas szülöttjére Zelei Miklós író, A halasi norma című könyv szerzője emlékszik este fél héttől. A beszélgetés házigazdái: Lukács László alpolgármester és Pajor Kálmán az '56-os emlékbizottság elnöke.Este fél nyolckor pedig levetítik a Mese a demokráciáról című dokumentumfilmet, amely a legendás politikus példaértékű életéről szól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.