A Bank of Japan pénteken 0,30 százalékra csökkentette irányadó kamatát, miután korábban – október 8-án – kimaradt a világ mértékadó központi bankjainak egyeztetett kamatcsökkentéséből. A japán központi bank utoljára tavaly februárban nyúlt irányadó rátájához, a fedezet nélküli egynapos (overnight) hitelekre vonatkozó kamatcéljához, negyed százalékponttal 0,50 százalékra emelve azt. Előzőleg 2006. júliusban szigorított, 0,25 százalékos célt állapítva meg. A Bank of Japan 2006. márciusban hivatalosan befejezettnek nyilvánította a 2001. március óta folytatott zérókamat-politikáját – utoljára akkor volt kamatcsökkentés Japánban -, de a tényleges intézkedéssel még várt az év július közepéig. Addig a központi cél öt éven át nulla volt, a piaci kamatok tizedszázalékos szinteken voltak.
A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója pénteken 452,78 pontos, azaz 5,01 százalékos veszteséggel 8576,98 ponton zárt, 43,97 százalékkal alacsonyabban az év véginél.
Ezen a héten 12,13 százalékot nyert. A múlt héten 12,02 százalékot vesztett, az előző héten 5,04 százalékot nyert, még egy héttel korábban – történetének legrosszabb hetén – 24,33 százalékot vesztett. A harmadik negyedévben 16,48 százalékot vesztett, az első félévben 11,93 százalékot vesztett. Tavaly 11,13 százalékot vesztett, négyévi nyereségsorozat után először volt éves vesztesége, ezzel tavaly a tokiói részvénypiac volt a legrosszabb a világ nagy értéktőzsdéi közül.
A tokiói tőzsdezárás felé a hongkongi Hang Seng mutató 1,5 százalékos veszteségben, a szöuli Kospi több mint 2,5 százalékos nyereségben, a sanghaji összetett mutató 1,6 százalék körüli veszteségben volt a csütörtöki záróhoz képest.
(MTI)
PM Orban: Owning a Home No Longer Just a Dream
