A statisztikai hivatal közvélemény-kutató intézetének október végi felmérése szerint a legnagyobb kormánypártra a megkérdezettek 46,4 százaléka szavazott volna. Második helyen 13,1 százalékkal az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Únió-Demokrata Párt végzett volna. A Szlovák Nemzeti Párt 11,8 százalékkal a harmadik legerősebb párt pozícióját szerezte volna meg. A további sorrendben a Demokratikus Szlovákáért Mozgalom-Néppárt 9,8, a Magyar Koalíció Pártja 8, a Kereszténydemokrata Mozgalom pedig 6,9 százalékot szerzett volna. A megkérdezettek 14 százaléka nem vett volna részt a választáson, közel 16 százalékuk pedig nem tudta megmondani, melyik pártra szavazott volna.
A legutóbbi, októberi közvéleménykutatás ereményével összehasonlítva, nemsok változásra került sor. A Smer választóinak számát 1,6 századponttal, az SNS is szintén növelte a szimpatizánsainak számát 1,2 századponttal. Viszont a Kereszténydemokrata Mozgalomnál csökkenés figyelhető meg, mintegy 1,6 századponttal. A többi párt különbsége kisebb volt egyszázadpontnál.
(felvidek.ma)
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
