Oroszország kölcsönad Fehéroroszországnak

Oroszország november folyamán egymilliárd dolláros kölcsönt folyósít Fehéroroszországnak és további egymilliárd dollárt a jövő év első negyedévében – közölte kedden Dmitrij Pankin orosz pénzügyminiszter-helyettes.

MNO
2008. 10. 28. 9:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pankin szerint a kölcsön feltételeiről még folynak a tárgyalások, de – mint mondta – azok közelebb állnak majd a piaciakhoz. A hitel 15 éves futamidőre szól, ötéves türelmi idővel. A tervek szerint folyósítását összekötik közös cselekvési terv végrehajtásával, amely előirányozza mindkét fél számára gazdasági jellegű intézkedések foganatosítását.

Pankin szerint ebben rögzítik a valutaárfolyam kérdését, az orosz cégek bejutásának módját a fehérorosz piacra, szó lesz benne a fehéroroszországi privatizációról, illetve az ország fizetési mérlegéről. Nem kizárt, hogy Fehéroroszország kétmilliárd dolláros hitelt kap a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) is, de Pankin szerint erről szó volt a Minszkkel folytatott megbeszéléseken, és nem találtak ellentmondást abban, hogy az IMF mellett Oroszország is hitelt nyújt Fehéroroszországnak.

A pénzügyminiszter szerint egyelőre nem hangolták össze a hitel pótlólagos, rubelelszámolással kapcsolatos feltételeit, de egyetértés van abban, hogy tárgyalni kell az orosz rubel használatáról a kétoldalú kereskedelemben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.