Pesti: Az MSZP-s egészségpolitikusoknak a profit a fontos

Az egri kórház működésének átadása egy magáncégnek mutatja, hogy a profit sokkal fontosabb a szocialista egészségpolitikusok számára, mint az emberek egészsége – jelentette ki Pesti Imre pénteken. A Fidesz politikusa úgy látja: ami Egerben történik, az kísértetiesen hasonlít arra, ami az országban, illetve Budapesten történik. Szocialista norma – tette hozzá.• Nem találtak bombát az egri megyeházán

MNO
2008. 10. 31. 12:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A HospInvest működése botrányok sorozata, minden esetben tetten érhető egy nagyon erős szocialista háttér, hátszél, ami segíti e cég gátlástalan előrenyomulását; erről Pesti Imre fideszes képviselő beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Ami az egri Markhot Ferenc Kórházban történt és történik a működésbe adással kapcsolatban, az kísértetiesen hasonlít mindahhoz, ami az országban, illetve a fővárosban történik – fogalmazott az ellenzéki képviselő, aki szerint amit a Zuschlag-ügyben naponta hallani lehet, az nem egyedi eset, az a „szocialista norma”. Hozzátette: az egri kórház ügye is a szocialisták valódi arcát tükrözi. Pesti Imre szerint az egri kórház működésének átadása egy magáncégnek mutatja, hogy a profit sokkal fontosabb a szocialista egészségpolitikusok számára, mint az emberek egészsége. Kitért arra, hogy Egerben egy olyan cég nyerte el a működtetésre kiírt pályázatot, amely – mint kiemelte – bírósági döntés szerint érvénytelenül pályázott.

Ahol eddig a HospInvest megjelent...

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a HospInvest konszolidált mérlegéből egyértelműen látszik, hogy az ígért hatmilliárd forintos fejlesztést nem tudja teljesíteni. Mint mondta, ahol eddig üzemeltetőként megjelent a HospInvest, sehol sem tudta teljesíteni a vállalt kötelezettségeket. Ez igaz Hatvanban, de Kiskunhalason is, hiszen mindkét esetben szerződést kellett módosítani, miután a vállalt fejlesztéseknek töredékét sem valósította meg az üzemeltető – jelentette ki Pesti. Állítása szerint a HospInvest vállalatcsoport cégeinek jelentős része fizetésképtelen, és velük szemben jelenleg is eljárást folytat az adóhivatal. Hozzátette: néhány napja már a HospInvest Zrt. is az APEH-adósok listáján szerepel, és emiatt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem köthetett volna szerződést a céggel. Megjegyezte: ennek ellenére az OEP megkötötte a szerződést.

Mint elhangzott, a HospInvest jelenleg 3,8 milliárd forintos működési hiányt halmozott fel, az előző évhez képest 3,7 milliárd forinttal nőtt a cég adóssága, elvesztette jegyzett tőkéjét, szállítói tartozásai meghaladják a 3,4 milliárd forintot. A fideszes politikus tájékoztatása szerint a társaság már tavaly a csőd szélén állt, és akkor egy milliárdos hitel mentette meg. Pesti Imre arra is kitért, hogy a Fővárosi Főügyészség vizsgálatot kezdett a cégcsoport helyzetének feltárásáért, és a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik, hiszen Heves megyében fennáll a monopólium létrejöttének veszélye.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.