Rekultivációs munkálatok kezdődnek a Nyugat-Dunántúlon

Használaton kívüli települési szilárdhulladék-lerakók és folyékonyhulladék-elhelyező telepek rekultivációjára 10 pályázatot támogat 584 millió forintos összeggel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága a Nyugat-Dunántúlon.

MNO
2008. 10. 31. 18:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 10 projekt összköltsége 687 millió forint, ez azt jelenti, hogy egy-egy projekt 85-90 százalékos támogatásban részesül – mondta a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke pénteken Győrött sajtótájékoztatón. Balogh József közlése szerint Győr-Moson-Sopron megyében három, Vas megyében hét projekt nyert támogatást. A Nyugat-dunántúli Operatív Program helyi és kistérségi rekultivációs programjára önkormányzatok és szakcégek pályáztak.

A legnagyobb összegű projekt a csornai és a soproni települési folyékonyhulladék-lerakó, valamint a Pannon-Víz Zrt. csornai szennyvíziszap-lerakójának rekultivációja. A program összköltsége meghaladja a 216 millió forintot, amelyhez közel 184 millió forintot nyert a pályázó. Több mint 186 millió forintos összköltséggel tervezik a Sárvár déli részén elhelyezkedő mintegy négy hektáros terület rekultivációját, amely 1986. és 1993. között a város hulladékának befogadására szolgált. A programot 158 millió forinttal támogatja az irányító hatóság.

Kőszeg egykori hulladéklerakójának rendbetételére és utógondozására 82 millió forintot meghaladó összeget költenek a tervek szerint. Ehhez járul a közel 70 millió forintos megítélt támogatás. Körmenden a települési folyékonyhulladék-lerakó telep rekultivációját végzik el 37 millió forintos ráfordítással, 31 milliós támogatás mellett.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.