Seszták Ágnes: Vissza az úton

MNO
2008. 10. 30. 9:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Seszták Ágnes: A lotyaszájú szétkürtölte, mekkora bajban vagyunk, aki eddig nem tudta, most megtudhatta, hogy a magyaroknál perceken belül beüt az államcsőd. Ezt nevezte ő forint elleni spekulációnak. Aminek a vége, hogy az Orbán-kormány által elbúcsúztatott IMF-től kellett hitelt kuncsorognunk. Attól az IMF-től, amelyik most a harmadik világban egzecírozza az országokat. Lecsúsztunk Pakisztán és Ukrajna mellé. Hitel ez, amit vissza kell fizetni, ki tudja, hogyan, hiszen a jelenlegi 85 milliárdot sem győzzük, ne áltassuk magunkat, nem beszélve a belső államadósságról. Gyurcsány jó szokásához híven most is képtelen volt demokrataként viselkedni, megtette, hogy nem, illetve utólag tájékoztatta az ellenzéket a mindannyiunk jövőjét érintő súlyos döntésekről. A legutóbbi hazugságok egyike az Orbán által jövendölt gigantikus megszorítócsomag heves cáfolata volt. Így gyorsul az idő, egyik hazugságtól a másik kóros hazugságig már egy hét sem telik el.

(Magyar Nemzet, 2008. október 30.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.