Túlélte a szén-monoxid-mérgezést a házaspár

Szerencsésen túlélte a szén-monoxid-mérgezést egy nagykanizsai házaspár, a mérgezést szenvedő férfit és nőt lakótelepi lakásukból szállították kórházba; a termofor kéményből visszaáramló égéstermék miatt az épületben több lakásban lezárták a gázbojlereket és a fürdőszobai fűtőtesteket.

MNO
2008. 10. 08. 14:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dobos Antal szerdán elmondta: kedden fürdés után rosszul érezte magát, szédült, a felesége pedig elájult a fürdőkádban. Az általa kihívott mentők emelték ki az asszonyt a kádból, majd mindkettőjüket kórházba szállították. A férj hozzátette: őt még aznap este hazaengedték, de felesége súlyosabb szén-monoxid-mérgezést szenvedett, ezért őt a megfigyelés után csak reggel engedték ki a kórházból. Időközben a lakótelepi lépcsőházukban a közös képviselő több lakásban is elvégeztette a szükséges méréseket, amelyek azt mutatták, hogy az égéstermék több helyütt is életveszélyt okozó mértékben áramlik vissza a lakásokba.

Az épület nyílászáróit két évvel ezelőtt cserélték ki a panelprogram keretében nyert támogatás segítségével. Akkor nem cserélték le a termofor kéményeket, a cserére tavasszal ugyan szintén pályázni akartak, de a szomszéd lépcsőház lakóinak többsége ezt a tervet akkor elvetette – részletezte a mérgezést szenvedett férfi. A ház több lakásában az E.On gázszolgáltató szerdán délután leplombálta a fürdőszobai fűtőtesteket és gázbojlereket. Ezeket mindaddig nem lehet használni, amíg a termofor kéményt ki nem cserélik.

A hatósági méréseket elvégző Füstfaragó Kéménytechnikai Kft. ügyvezetője azt mondta: a lakótelepi épületben négy lakás fürdőszobáiban kellett elzárni a gázbekötéseket. Az eset nem egyedi, három héttel ezelőtt a nagykanizsai Platán sor egyik épületében ugyancsak a szén-monoxid visszaáramlása miatt iktatták ki a fürdőszobai vízmelegítőket öt lakásban. Szalai Zoltán azt mondta: a dél-zalai városban több mint 1.400 termofor kémény van, de a legutóbbi, már lejárt határidejű állami pályázatra kevesebb mint 20 társasház jelentkezett. A kémények lecserélésére 30 százalékos önerővel lehetett pályázni, így most mindkét veszélyessé vált füstelvezetőt csak saját költségükön tudják kicseréltetni a lakók. A csere lépcsőházanként egymillió és másfél millió forint közötti összeget jelent, és mindaddig nem tudnak meleg vizet előállítani vagy fűteni a fürdőszobákban, amíg a munkálatokat el nem végzik – tette hozzá a szakember.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.