Veres cáfolt: nincs szó 200 milliárdos kínai beruházásról

Veres János pénzügyminiszter határozottan cáfolta, hogy Kínában 200 milliárd dollár értékű kínai projektekről tárgyalt; erről pénteken este közleményt adott ki a Pénzügyminisztérium.

MNO
2008. 10. 31. 19:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban, ugyancsak pénteken sajtótájékoztatón a miniszter nem kívánta kommentálni a lapértesüléseket kínai tárgyalásairól. Közölte: akkor ad tájékoztatást belföldi vagy nemzetközi tárgyalásokról, ha az nem rontja a megbeszélések pozitív lezárását. Hozzátette: az elmúlt két hétben több alkalommal különböző tárgyalásokat folytatott belföldön és külföldön az aktuális kérdésekről, minden tárgyalást követően, ha az eredményei ezt megengedték, akkor tájékoztatást is adtak. „Meg fogom adni ezt követően is minden alkalommal is, amikor nem rontja a tárgyalások pozitív lezárását egy időközbeni tájékoztatást” – jelentette ki.

A Világgazdaság című lap csütörtöki híre szerint Kína 200 milliárd dollárnyi összeget különített el arra a célra, hogy erőteljes jelenlétet teremtsen magának első lépésben a régióban, majd Nyugat-Európában is. Magyarországnak jó esélyei vannak arra, hogy mindezt innen kiindulva hajtsa végre – írta a lap.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.