A legjobb „nem amerikai dzsesszénekes”

Szőke Nikoletta, akit Ted Gioia – kaliforniai dzsesszkritikus – a legjobb nem amerikai dzsesszénekesnek tekint, november 10-én kápráztatja el a közönséget búgó hangjával a hétfő esti dzsesszsorozat keretében a Művészetek Palotájában. A koncert mindkét része tartogat meglepetést. Az első részben a Szőke Nikoletta Trió Golden Earrings című lemezének bemutatója lesz hallható, a második részben egy vadonatúj formáció, a Szőke Nikoletta Ensemble debütál. Interjúnk.

2008. november 10., hétfő 19.30-22.00, Művészetek Palotája, Fesztivál Színház
Hétfő esti jazz a Cadillackel
Közreműködik: Szőke Nikoletta Ensemble

Szőke Nikoletta a Jazzclusive zenekar énekesnőjeként és a montreux-i dzsesszfesztivál énekversenyen aratott sikerének köszönhetően lett ismertté: a Shure Montreux Jazz Voice Competition zsűrijének és közönségének első díját egyszerre kapta meg 2005-ben. Ezzel a világ dzsesszvérkeringésének is részévé vált, koncertjeiről, előadó-művészetéről rendszeresen cikkezik Európa, leginkább Franciaország és Olaszország zenei sajtója.

– Nagy irodalomkedvelő vagy, ami manapság ritka...
– Igen, foglalkoztat az irodalom, hisz én írom a dalszövegeinket, de leginkább angolul, ami nem olyan könnyű, mert a férjem, Barcza Horváth József a nagybőgőse és producere a triónknak, összetett ritmikai alapokra helyezi kompozícióit. Ellenben a háttértudásom megvan az angolban, tizennégy évig tanultam a nyelvet, az ELTE angol–orosz szakát is elkezdtem, de igazándiból mindig is az éneklés foglalkoztatott, tehát a zene mellett tettem le a voksom.

– Mikről szólnak az újonnan írt szövegeid?
– Öt új szöveget írtam mostanság, ebből négyet kifejezetten a novemberi koncertre, melyek közül az egyik a saját vívódásaimról szól. Olyan is van, amelynek az a témája: gyakran megfeledkezünk arról, hogy mennyire fontos is lelassulni ebben a rohanó világban, pontosabban egy meditatív állapotba helyezni magunkat, hogy megláthassuk és észrevehessük az élet apró csodáit. A szerelem témája is foglalkoztat. Írtam egy szerelmes altatódalt a férjemnek, de vannak olyan érzelemdús számaim, melyek a környezetemben lévő emberek szerelmi életéről szólnak, bajlódásaikról és nyűglődésükről.

Fotó: Klinszky

– Egy énekes mennyire van tisztában azzal, hogy tehetséges?
– Hallottam saját magamon, hogy van affinitásom az énekléshez, de amíg az ember nem tudja feltérképezni, hogy milyen a mezőny, addig azt sem tudja, mennyit ér valójában. Meg kellett ismernem a konkurenciát, hogy be tudjam sorolni magam.

– És most hová sorolnád be magad?
– Nem akarok se álszerény, se nagyképű lenni, tehát ezt a feladatot a közönségre bíznám. Azt azért hozzátenném, hogy a dicséreteket és a pozitív visszajelzéseket igénylem a közönségtől, energiát ad és megerősít. Ellenben kritikát nem mindenkitől fogadok el, például a laikus szakmai kritikát nem kedvelem, mert nem jártasak a zenében. Azoktól az emberektől fogadom el a kritikát, akikről tudom, hogy magas szakmai szinten vannak, és hasonló a zenei ízlésünk, ők mondhatnak bármit, meghallgatom őket, hisz nem vagyok sértődékeny. Egyszer például azt írták rólam, hogy inkább szép vagyok, mint tehetséges, de nem támasztották alá semmiféle érvvel, úgyhogy nem tudtam komolyan venni. Folytonosan pörgök, ellenben egy jó és kellemes visszajelzés ráébreszt arra, hogy mennyi jó dolog történik velem. Ilyenkor lelassulok, és időt hagyok magamnak, hogy átéljem és elraktározzam ezeket a pozitív érzéseket és élményeket.

– Sokat hallhattunk arról, hogy milyen hatással volt rád zenész férjed s kollégád, Barcza Horváth József. Kölcsönös ez a hatás kettőtök művészetében?
– Főként a zeneszerzés szempontjából voltam rá hatással, hiszen korábban instrumentális zenét szerzett, de mivel én énekes vagyok, megnyílt számára ez a világ is, ami nem biztos, hogy megtörtént volna, ha engem nem ismer meg.

– Említetted korábban, hogy zenész cigányként nem tartozol sehová.
– Magyar cigánynak hívnak minket, ez már elárul mindent. Nem beszéljük a roma nyelvet, s számtalan cigány szokást sem követünk. A zenész cigányok a múltban udvarokban zenéltek, tehát már az elejétől fogva alkalmazkodtak, így jobban is hasonlít a temperamentumuk a magyarokéhoz. A zenész cigány egy önálló társadalom. Ha magyarok között vannak, akkor inkább a magyar felük kerekedik ki, ha cigány közegben, akkor inkább a cigány jellemük dominál.

– Mennyire lesz kihívás „négy hónaposan”, vagyis áldott állapotban előadni a Műpában?
– Teljesen le vagyok nyugodva és fel vagyok dobva, számomra ez egy csodálatos állapot. Még január 3-án is koncertezem a Veszprémi Petőfi Színházban, tehát csak a szülés előtti és az azt követő néhány hónapban fogok pihenni. 2009 tavaszán fog megjelenni az új lemezem egy japán lemezkiadótól, tehát továbbra is tervezgetek, és aktívan részt veszek a zenei életben.