Az ÁNTSZ nem veti el a „túróvonalat”

Lecsengőben van a szalmonellajárvány, amelyben tömegesen betegedtek meg a dél-dunántúli régió több általános iskolájában és óvodájában a napokban – közölte Szűcs Mária, a tisztiorvosi szolgálat regionális intézetének főorvosa pénteken Pécsett, sajtótájékoztatón.• Mégsem a túró okozta a szalmonellajárványt • Fertőz a szalmonella: látogatási tilalom egy idősotthonban • Kétszer annyi a szalmonellás a Dél-Dunántúlon

MNO
2008. 11. 21. 10:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ÁNTSZ kezelni tudja a járványt, a pácienseknél csillapodnak a tünetek, s nem valószínű, hogy nagy számban fordulnának elő újabb megbetegedések. Esetleg családon belül fertőződhetnek meg még néhányan – tette hozzá Szűcs Mária. A tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy a járványt kiváltó élelmiszerre vonatkozó vizsgálatok még nem zárultak le, így konkrét eredményekről sem tud beszámolni. Azt azonban elmondta, hogy bár eddig a betegség forrásaként megjelölt túró mintáinak egyikében sem találták meg a baktériumot, az ÁNTSZ nem veti el a „túróvonalat”, mert minden intézményben, ahol a fertőzés megjelent, túrós tésztát vagy pásztortúrót ettek a gyerekek.

A járvány november 3-án kezdődött, öt somogyi iskolából és három pécsi óvodából 187 beteget jelentettek, később a családokban összesen 4 hozzátartozó fertőződött meg. Azt már minden érintett közösségben kimutatták, hogy egyértelműen szalmonella okozta a tömeges megbetegedést. Lövey László, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának igazgatója szerdán arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy összesen 15 mintát vizsgáltak meg, ezeket az intézményeknek túrót szállító gyártótól, a barcsi Dráva-Tej Kft.-től szerezték be. Hozzátette: gyűjtöttek mintát kereskedelmi forgalomból és olyan nagyobb forgalmazóktól is, amelyek a barcsi tejüzemtől vásároltak, de „a minták mindegyike tiszta volt”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.