Elmondta, a kormány arra készül, hogy a válság legalább egy évig eltart, és fél év múlva láthatók lesznek az országok közötti különbségek a válságkezelés tekintetében.
A miniszter a válság hatásai között említette, hogy kevesebb lesz a pénz a pénzpiacon a vállalkozások számára, beszűkül a piac, munkahelyek szűnnek meg. Ezért a kormány az európai uniós források felhasználásával elősegíti a vállalkozások számára a forráshoz jutást, és a munkahelyek megtartására, teremtésére koncentrál.
Bajnai Gordon elmondta, hogy a kormány 2009-2010-ben 1400 milliárd forint közvetlen forrást juttat a vállalkozásoknak. Különböző konstrukciókkal – mikrohitel, kkv-hitel -, hitelgaranciával, kamattámogatással segítik a vállalkozásokat a forráshoz jutásban. Ezen kívül megemelik az uniós források vállalkozásokhoz jutó arányát.
A munkahelymegtartás és munkahelyteremtés érdekében hozott intézkedések közül a miniszter kiemelte a térségi válságkezelő alapok létrehozását, a járulékkedvezményeket, az uniós munkahelymegtartó támogatásokat is.
A fórumon elhangzott, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 500 Magyarországon működő osztrák és német vállalat körében felmérte, hogyan ítélik meg a cégek a válság hatását. Bár a végső eredmény még nem készült el, de tendenciájában látszik, hogy a válaszolók többsége negatívan ítéli meg árbevétele várható alakulását. A cégek jelentős része minimális növekedést valószínűsít, vagy egyáltalán nem is számít rá. A válságra adott vállalati válaszok a kiadások csökkentését jelezték, de elképzelhetőnek tartották a munkaerő-leépítést. A vállalkozások a beruházások visszaesésével számolnak, illetve beruházásaik megvalósítását lassítják.
(MTI)
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
