H. R. korábban csak írásban tett vallomását, mert – mint mondta – "nem szavazott bizalmat" a rendőröknek. Az ügyvédjének nem sokkal a bűncselekmény után eljuttatott vallomását sem tartja fenn, mert akkor még úgy gondolta, őt nem fogják el, és azzal a vallomással segítheti társait – tette hozzá.
A tárgyaláson azt mondta, hogy a bűncselekményt Sz. J., a harmadrendű vádlott, azaz a pénzszállító autó sofőrje tervelte ki. Ő maga és S. K., a másodrendű vádlott – akivel közeli rokonságban van – csak "úgy mentek bele" az ügybe, hogy lopásról lesz szó. Kikötötték azt is, hogy a sofőrnek be kell vonnia társát, a pénzszállító autó másik kísérőjét, vagyis a későbbi áldozatot az akcióba – vallotta H. R.
Azt mondta: az ő feladata csak a pénz átpakolása volt a másik autóba, nem látott semmit az emberöléssel kapcsolatban, azt pedig, hogy a pénzkísérő meghalt, csak a sajtóból tudta meg. Amikor a helyszínt elhagyták, még élt a férfi, és szerinte vélhetően attól lett véres a pénzszállító oldala, hogy Sz. J., a sofőr összeverekedett a társával.
H. R. azt állította a bíróság előtt, hogy az elrabolt mintegy 166 millió forint hollétéről nincs információja, a pénzt ugyanis átrakták a negyedrendű vádlott, L. T. autójába, majd a zsákok elégetése után különváltak. Ő S. K.-val bujkált, a pénzt viszont Sz. J. és L. T. vitte magával. Nála 4 millió 825 ezer forint maradt a zsákmányból egy új autó beszerzésére és a bujkálásra. A különvált társakkal egy ideig tartották a kapcsolatot, de később nem sikerült őket elérniük telefonon, majd megtudták, hogy elfogták őket. A sajtóból értesült arról, hogy őt és unokatestvérét – a másodrendű Sz. K.-t – emberöléssel is vádolják. A tanyát pedig – ahol később, jó öthónapos bujkálás után elfogták őket – nem ő vásárolta, azt sem tudja, mennyibe került. H. R. megjegyezte: a rabolt pénzből nem vehették a hozzátartozói sem, mert ő nem hozta el a zsákmányt.
Az elsőrendű vádlottnak a bíróság és az ügyész és a védelem is feltette kérdéseit, eközben H. R. egyszer összecsuklott, az őr segített neki talpra állni. Sebe Mária tanácsvezető bíró felhívta a vádlott figyelmét arra, hogy többszörös minősítésű életfogytiglani bűncselekmény elkövetésével vádolják, és a büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként csak akkor veheti figyelembe a vallomását, ha az teljes mértékben tényfeltáró.Az ügyben a tervek szerint csütörtökön lesz a következő tárgyalás.
(mti)