Csökkent az amerikai fogyasztás

Begyűrűzött a válság az amerikai otthonokba. A lakosság most szeptemberben olyat tett, amire már két éve nem volt példa: csökkentette fogyasztását. Mindez azt jelezheti, hogy kemény idők jönnek, kevesebb munkahellyel és szűkülő hitelkonstrukciókkal.

MNO
2008. 11. 01. 11:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kereskedelmi tárca adatai szerint 0,3 százalékkal fogyasztott kevesebbet az amerikai lakosság, míg augusztusban és júliusban stagnált a költés. Az adat gyakorlatilag megegyezik a Wall Street várakozásaival. A fenti adatban látják igazukat azok az elemzők, akik szerint a recesszió már meg is érkezett az Egyesült Államokba, főleg, hogy a tegnap közzétett GDP adat is 0,3 százalékos csökkenést mutatott a harmadik negyedévben.

A bérnövekedés 0,2 százalékos volt szeptemberben, éppen fele az augusztusi növekménynek. Az aprócska emelkedés elsősorban a kormányzati által év elején bevezetett gazdasági élénkítőcsomagnak köszönhető, ám hatása mostanra gyakorlatilag teljesen eltűnt.

(magyartokepiac.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.