Az eljárásban első fokon bűnösnek mondták ki, másodfokon felmentették a pártfórumot, a véleménynyilvánítás körébe sorolva a kifogásolt kijelentést. Az elnökség 2005-ben – a Fővárosi Bíróság azon döntését kommentálva, amely kevéssel korábban tartott kongresszusuk megismétlését, és az ott kizártak visszavételét írta elő – „politikai ítéletről” beszélt, amellyel „bosszút álltak” a szervezeten az egy évvel korábbi, a kórházprivatizáció ellen szervezett népszavazásért – idézte fel a tárgyaláson az ügyész.
Mint mondta, ez a megnyilatkozás álláspontja szerint túlmegy a szabad véleménynyilvánítás határán, és a bíróság mint szervezet társadalmi megbecsülését, alkotmányos létét kérdőjelezi meg. A tárgyaláson a hét vádlott közül egyetlenként nyilatkozó Thürmer Gyula – a másodfokú, felmentő ítélet helyben hagyását kérve – arról beszélt: ők véleményt nyilvánítottak a közleménnyel, erre pedig a magyar alkotmány lehetőséget biztosít számukra. Mint mondta, a közleményükben kifogásolt bírói ítélet komoly hatással volt a párt működésére, mivel „lefékezte” azt, ráadásul „nagyon gyors döntés született”, nem sokkal az országgyűlési választásokat megelőzően.
(MTI)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf történelmi találkozón vett részt
