A 2009-es költségvetési törvényjavaslatban szereplő kiadási főösszeg teljesíti a plafontörvény kritériumait – ismertette a megállapodás részleteit a politikus. Hozzátette: 2010-ben és 2011-ben az állami kiadások, az előző évihez képest, az inflációval és a nemzeti össztermék növekedésének a felével emelkedhetnek. Kóka beszámolt arról is, az öt parlamenti párt azt kéri a kormánytól, hogy zárt tárgyaláson még a hét elején ismertesse velük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás részleteit.
A képviselő közölte, nem született megállapodás az MSZP által javasolt költségvetési hivatalról, amelyet sem a Fidesz, sem az SZDSZ nem támogat. „Nincsen szükség arra, hogy köztisztviselők tucatjai égessék el a rendelkezésre álló egyre szűkösebb pénzügyi forrásokat, hanem arra van szükség, hogy egy olyan testület, mint a költségvetési tanács, a kormánytól független testületként tudja véleményezni a költségvetést” – fogalmazott. Megjegyezte ugyanakkor, az MSZP sokat adott fel álláspontjából, már nem ragaszkodik külön intézmény létrehozásához, a parlamenten belül is el tudja képzelni annak működését.
Kóka beszámolt arról is, az öt parlamenti párt azt kéri a kormánytól, hogy zárt tárgyaláson, még a hét elején ismertesse velük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás részleteit. Megjegyezte, a Fidesz ahhoz kötötte támogatását a 2009-re vonatkozó kiadási főösszeggel kapcsolatban, hogy megismerje az IMF-megállapodás részleteit. Kóka elképzelhetetlennek nevezte, hogy egy kormány megállapodást köthet a valutaalappal anélkül, hogy a parlamenti pártok ennek részleteit meg ne ismerjék. A frakcióvezető közölte, hogy a liberális párt is egyetért a Fidesz azon javaslatával, miszerint a kormány tagjai személyes anyagi felelősséget viseljenek azért, hogy ha az állam kiadásai, a költségvetési hiány magasabb lesz a tervezettnél.
(MTI)