Tekintse meg a hírTV összeállítását
Az egyik sérültet, egy magyar fiatalembert helikopterrel kellett elszállítani. A mentőorvos az nb1.hu-nak elmondta, a magyar szurkoló állkapcsa eltört és nem is lélegzett, így intubálni kellett, azaz egy csövet vezettek a légcsövébe, hogy újraindítsák és biztosítsák a légzést.
Az MR1-Kossuth Rádió helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a Dunaszerdahely-Slovan Bratislava mérkőzés 17. percében minden előzmény nélkül a szlovák rendőrök benyomultak a magyar szurkolók szektorába, ahol többeket brutálisan összevertek. Mindezt a hírTv helyszíni tudósítója is megerősítette.
A hírTV tudósítója elmondta: a magyarországi szurkolók közül a határon többektől elvették a személyi igazolványát, emiatt a drukkerek a külképviselethez fordultak. A riporter hozzátette: a mérkőzés előtt 13 személyt állítottak elő a hatóságok.
Gőbl Gábor, aki mintegy ezer magyarországi drukker utaztatását szervezte meg, az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrség őrizetbe vette a találkozóra tartó Romantikus Erőszak nevű együttes tagjait. Gőbl jelezte, őt nem engedték be Szlovákiába.
Megdobálták a DAC székházát
A stadionhoz vezető úton a rendőrök mindkét csapat szurkolóival összecsaptak. Az nb1.hu szerint a pozsonyiak a DAC székházát üvegekkel és görögtüzekkel dobálták meg. A rendfenntartó erők közbelépése nyomán több vérző fejű Slovan-drukkert vittek el a helyszínről.
A pozsonyi csapat mintegy ezer szurkolója érkezett meg Dunaszerdahelyre, a füstbombák és más pirotechnikai eszközök aktív használata miatt viszont tizenhat személyt is elsősegélyben kellett részesíteni.
A mérkőzést 4-0-ra a Slovan csapata nyerte meg.
Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes is részt vett a szombati futballmérkőzésen.
( hírTV, MNO, nb1.hu, felvidek.ma, lanchidradio.hu, MTI)