A járművet a tettesnek nem volt nehéz elkötni hiszen a sofőr úgy állította le, hogy még az indítókulcsot is benne hagyta. A feljelentést követően a rendőrség elrendelte a jármű körözését, minek köszönhetően nem sokkal később Mártély belterületén a szolgálatot teljesítő járőrök megtalálták a járművet, és intézkedés alá vonták annak vezetőjét. A volán mögött ülő fiatalembert előállították, a kocsit pedig lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának. Az ügyben az eljárás folyamatban van a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
