Építési és Közlekedési Minisztérium
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen

A hírTV helyszíni tudósítója elmondta: a szlovák nagykövetség előtt 700-800 fő tiltakozik a délutáni események miatt. A rendőrség kettős kordonnal védi a nagykövetséget – tette hozzá. A tiltakozáson megjelent a Magyar Gárda is – hangsúlyozta a tudósító.
Az autóforgalom elől lezárt Stefánia út mindkét oldalán rendőrsorfal áll, a tüntetésre érkező emberek ruházatát átvizsgálják.
A nagykövetség elé várják a Dunaszerdahelyről érkező magyar szurkolókat is, akik egy része már meg is érkezett, de nagyobb részük csak este tíz óra körül várható.
Csáky: Sajnálatos, ami történt
„Én nagyon sajnálatosnak tartom azt, ami történt és valószínűleg politikusként és a Magyar Koalíció Pártjának elnökeként azt a kérdést kell feltennem nem csak önmagamnak, hanem a szlovák belügyminiszternek is, hogy indokolt volt-e a rendőrség közbelépése a stadionban, a másik pedig, hogy adekvált módon reagált-e a rendőrség, nem volt-e túlzott a reagálás” – mondta el a hírTV-nek Csáky Pál, az MKP elnöke.
A mérkőzésen jelen lévő Dusan Csaplovics szlovák miniszterelnök-helyettes a szlovákiai magyar politikusokat tette felelőssé a történtekért – szerinte „minősíthetetlen viselkedésük” okozza a feszültséget.
ORFK: szombaton mindent magyar elengednek
A szlovák rendőrség közlése szerint magyar állampolgárságú sérültjei is vannak a szombati dunaszerdahelyi futballmérkőzés során történt rendőri intézkedéseknek, de egyikük sincs életveszélyes állapotban – közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Mint közleményükben írták, még múlt szerdán a szlovák rendőrség arról tájékoztatta a magyar rendőröket, hogy a november 1-jén Dunaszerdahelyen megrendezendő Dunaszerdahely-Slovan Bratislava labdarúgó mérkőzésre nagy számban érkeznek magyar szurkolók is. „Erre való tekintettel a BRFK és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megfigyelő tiszteket küldött a rendezvényre” – olvasható a közleményben. Mint írták, a mérkőzés során rendőri intézkedésre került sor. A szlovák hatóságok tájékoztatása szerint 16 magyar állampolgárt – 1 embert bűncselekmény, 15 embert közbiztonsággal kapcsolatos szabálysértés miatt – állítottak elő, valamennyiüket még szombaton szabadon bocsátják.
(hírTV, MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.