Szaúd-Arábiától kért pénzt az IMF-nek Brown

Az IMF tartalékainak közvetlen, pénzzel való feltöltésében kérte Szaúd-Arábia tevőleges szerepvállalását vasárnap a közel-keleti országban tartózkodó brit miniszterelnök. Gordon Brown „cserében” azt ígérte a királyságnak, hogy a jövőben így majd nagyobb beleszólása lehet a világgazdasági rend alakításában.

MNO
2008. 11. 02. 10:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Brown kifejtette azt is, hogy az IMF-nek még százmilliárdok kellenek – dollárból – ahhoz, hogy védelmet adhasson a globális nemzetközi pénzügyi válsággal küzdő államoknak, mivel még számos fejlett országnak is többletpénzekre van szüksége. A sérülékeny gazdaságok felszínen tartásához a nagy pénzügyi tartalékokkal rendelkező államoknak, így a közel-keleti olajállamoknak vagy Kínának pénzzel kellene hozzájárulnia még az IMF finanszírozási lehetőségeihez.

A hozzájárulásra a már a nemzetközi pénzügyi szervezetnek e célra meglévő mintegy 250 milliárd dollárja felett lenne szükség – érvelt a brit kormányfő. A nemzetközi pénzügyi rendszer iránti bizalom helyreállításához ugyanis több kell, és ez úgymond mindenkinek érdeke. A mostani válság csak összehangolt átfogó akciókkal győzhető le – mondta. Úgy becsülte, hogy az olajtermelők az utóbbi évek magas olajárának köszönhetően mintegy 1000 milliárd dollárnyi pénzt halmozhattak fel.

Az olajországok egyik véleményét fogalmazta meg a kérdésben Kuvait pénzügyminisztere, mondván: a világpiacok támogatása részükről azoktól a beruházási lehetőségektől és azok megtérülésétől függ, amiket a támogatás ellenében számukra fel tudnak ajánlani.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.