A MSZP rátenyerel a Leader-pénzekre

A Leader-források elosztásának körülményei gyanúsak, aggályos mértékben telepszik rá pártalapon az MSZP – jelentette ki tegnap debreceni sajtótájékoztatóján Rácz Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke. Gyula Ferencné MSZP-s országgyűlési képviselő, aki maga is az egyik Leader-cég felügyelőbizottságában tevékenykedik, állítja, az MSZP nem akar, de nem is tud rátelepedni a források elosztására.

2009. 01. 19. 19:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rácz Róbert (Fidesz) négy bihari, illetve sárréti település polgármesterével közösen tegnap sajtótájékoztatón nehezményezte, hogy a Leader-források felhasználásának minden fázisában – a helyi vidékfejlesztési irodák működtetésében, az akciócsoportok létrehozásában és a forrásfelosztás tervezésében – „az MSZP rövid pórázon tartja, szorosan felügyeli a projektet”. A résztvevők – a közgyűlési elnök mellett Püspökladány, Tetétlen és Pocsaj fideszes polgármestere, illetve Berettyóújfalu fideszes alpolgármestere – konkrétan kifogásolták, hogy a Bihar–Sárrét Leader Akciócsoport munkaszervezete taggyűlésén úgy döntött, hogy a rendelkezésre álló több mint 3 milliárd forint Leader-forrás 20 százalékát saját működtetésére fordítja, s ennek a 90 százalékát személyi kiadásokra költi.
Ismert, elsőként lapunk számolt be arról, hogy több mint 530 millió forintot költ el 2015-ig önmaga működtetésére a Bihar– Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. A vállalkozás vezetésében helyet kaptak MSZP-s kötődésű személyek, akik havonta több százezer forintot tesznek zsebre. Ráadásul a kft. felügyelőbizottságának minden tagja valamilyen módon kötődik a kormánypárthoz. Az ő javadalmazásuk titkos.
Arnóth Sándor, Püspökladány polgármestere szerint ez „lenyúlás”, de – mint fogalmazott – „tehetségtelenül lopnak, mert olyannak is számoltak el kilométerpénzt, akinek nem volt jogosítványa”. A fideszes politikusok kifogásolták azt is, hogy a Bihar–Sárrét Leader-csoportok egy tegnapi tanácskozására – ahogy fogalmaztak: közös vacsorára – a térség szocialista országgyűlési képviselője nevében hívott résztvevőket a helyi vidékfejlesztési iroda vezetője.
Gyula Ferencné, a bihari térség szocialista országgyűlési képviselője szerint az MSZP nem is akar, de nem is tud rátelepedni a Leader-források elosztására, ugyanis – mint mondta – szerencsére szigorú az eljárás rendje.
– Lehet, hogy ők indulatosak, mert Biharban sikerült olyan Leader-közösséget kialakítani, ahol a politika, a jobb- vagy baloldal szóba sem kerül – mondta a szocialista képviselő, aki maga is tagja a Bihar–Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának. – A döntésekben 19 elektor vesz részt – 10 bihari és 9 sárréti –, politikusok nem – fűzte hozzá Gyula Ferencné.
Nem a bihar–sárréti akciócsoport az egyetlen, amelynek működtetésében aktív szerepet vállalnak a szocialisták. Az Érmelléki Vidékfejlesztési Nonpofit Kft. 5 fős felügyelőbizottságában is több MSZP-hez köthető személy foglal helyet: Juhászné Lévai Katalin, MSZP-s országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt elnöke, Deák Gyula vámospércsi független önkormányzati képviselő, aki korábban részt vett Juhászné Lévai Katalin országgyűlési kampányában. Arról korábban írtunk, hogy a szóban forgó Leader-közösség vezetőjét, Markovics Mátyást, az Érmellék Kistérségi Kht. ügyvezetőjét 2006 nyarán a bíróság gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása vétségében bűnösnek találta.
Szintén Hajdú-Bihar megye területén működik a Ha-Ver Hajdúsági Versenyképesség Nonprofit Kft. Ennek a cégnek is 5 fős a felügyelőbizottsága. Köztük van Kathiné Juhász Ildikó, aki az MSZP és SZDSZ támogatásával nyerte el 2002-ben Hajdúböszörmény polgármesteri székét, és a bizottság tagja Galgóczi Mihály, Ebes MSZP-s polgármestere is.
A párt nem hagyta magára a Hortobágyi Leader Nonprofit Kft.-t sem. A cégnél tevékenykedik Dobi Sándor, aki 2006-ban MSZP-színekben jutott be a balmazújvárosi képviselő-testületbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.