– Úgy gondolom, hogy Magyar Péter el fog tűnni a magyar politikából, ez csak epizód, szerintem inkább az a nagyon fontos, hogy konszolidálni tudjuk a magyar közbeszédet, az egymáshoz való viszonyt – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet vezetője Magyar Péter tegnap kiszivárgott újabb hangfelvétele kapcsán. Emlékezetes, Magyar Péter ezen a felvételen akkori barátnőjét, Vogel Evelint alázza meg más emberek előtt.

Máthé Zsuzsa szerint olyan stílus honosodott meg a magyar közéletben, ami példátlan, illetve a múlt század 18-19-es éveiben volt hasonló metódus. – Az az agresszív, a párbeszédre teljesen képtelen, inszinuáló, vádaskodó, sokszor az igazsággal köszönőviszonyban nem lévő retorika, ami megjelent, a közösségi média hatásai révén elképesztő tömegeket tud érzelmileg megragadni, és nem a jót hozza ki az emberekből, hanem az irigységet generálja – reagált Magyar Péter feltűnésére a Szent István Intézet vezetője.
Szerinte ez az igazi veszély, amit magában hordoz az Tisza nevű internetpárt felemelkedése, illetve az, hogy a fiatalok számára példát jelent: azt látják, hogy
aki kellően agresszív, hangos, indulatos, elképesztő sikereket érhet el,
ez a legnagyobb veszélye.
Újabb hangfelvétel bizonyítja, hogyan vélekedik Magyar Péter a nőkről
Péntek reggel jutott el szerkesztőségünkhöz egy újabb hangfelvétel, amit Magyar Péter egykori barátnője, Vogel Evelin rögzített. A felvételen Magyar Péterék az európai parlamenti választás kampányának finisében beszélgetnek, de nem otthon, hanem más emberek között, lehetséges, hogy éppen a szavazókörben, ahol leadták a voksukat.
Vogel azt nehezményezi, hogy korán kellett menni szavazni, úgy véli, Magyar csak sz...patta ezzel is. Magyar szerint viszont azért kell korán menni, hogy a közösségi médiában egész nap futhasson az erről készült kép. Vogelt azzal torkolja le, hogy
sz*patásról nem volt szó, de ha akarja, azt is elintézhetik a szavazófülkében, öt perc alatt.
Magyarék társaságának egyik tagja erre kajánul megjegyzi, hogy ez biztosan bekerülne a hírekbe. Ezután Magyar Péternek egy gyerekrajzot akarnak átadni, amire az ellenzéki politikus azt válaszolja, hogy nem érdekli, ne adják oda neki.