Az Oleh Havasi kormányzóval folytatott megbeszélését követő ungvári sajtótájékoztatón Szabó Vilmos elmondta: a találkozón hangsúlyozta, hogy Magyarország stratégiai jelentőségűnek tekinti a magyar-ukrán kapcsolatokat, s ennélfogva abban érdekelt, hogy Ukrajna politikailag és gazdaságilag erős és stabil ország legyen.
Kifejtette: az elmúlt két évtizedben komoly eredmények születtek a kárpátaljai magyar kisebbség önazonosságának megőrzése szempontjából meghatározó oktatás terén, amit azonban veszélyeztetnek az utóbbi időben Ukrajnában megjelent negatív tendenciák. Az államtitkár megengedhetetlennek nevezte, hogy a kárpátaljai magyarokat hátrány érje az emelt szintű érettségi, egyben egyetemi felvételi terén, az iskolák tankönyvellátását és az egyházi fenntartású középiskolák állami finanszírozását illetően.
Ugyanakkor köszönetét és elismerését fejezte ki Havasinak azért, hogy a megyei hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek a kárpátaljai magyarság helyzetének javítása érdekében. Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormányzat is egyetért azzal, hogy a kárpátaljai magyaroknak meg kall tanulniuk az ukrán nyelvet, de ennél is fontosabbnak tartja, hogy megtanulják az anyanyelvüket, s ebben az állam ne korlátozza őket. „Úgy véljük, hogy az államnyelvet nem szabad védeni a kisebbségi nyelvvel szemben” – fogalmazott Szabó Vilmos, hozzátéve, hogy ezek a kérdések szerepelnek majd Balázs Péter jövő heti kijevi tárgyalásainak napirendjén.
A magyar diplomácia irányítója december 22-23-án tesz hivatalos látogatást Ukrajna fővárosában, ahol a külügy- és az oktatási miniszterrel is tárgyal.
(MTI)
Így csábítja a brit kormány a hadseregbe a fiatalokat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!