Kína a korábban exportvezérelt gazdaságot kénytelen volt átállítani a belső fogyasztás növelésére, mivel európai és amerikai felvevőpiacai komoly válságba kerültek. Most úgy tűnik, a kínai gazdaságélénkítő modell működik, amit bizonyít a 8 százalékos stabil gazdasági növekedés is. Számítások szerint Kína 2009 végére leelőzi Japánt, a világ második legnagyobb gazdaságát, és 17 éven belül az Egyesült Államok elé fog kerülni az ázsiai óriástigris, ha nem változnak a mostani tendenciák.
Brazília hasonlóan jól vészelte át a krízist, annak ellenére, hogy a nyersanyagárak nagyot zuhantak, a vezetés nem esett pánikba és stabilizálta a kulturális erdőművelést, valamint megkezdte a gazdaság átalakítását a környezetkímélő technológiák irányába. Jelenleg 5 százalékos évi növekedést tudhat maga mögött a dél-amerikai ország.
Kérdőjelek Oroszország körül
India annak ellenére képes 6 százalékos növekedést produkálni, hogy két legnagyobb partnere, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok súlyos recesszióba került. Manmohan Szingh májusi újraválasztása óta komoly reformok kezdődtek az országban. Ha India képes lesz az ország infrastruktúráját jelentősen fejleszteni, akkor a következő évtizedben a kínai fejlődés ütemét is elérheti.
A BRIC-országokon belül a legnagyobb fenntartásokkal Oroszország irányában kell élni. Az olaj világpiaci árának esése súlyosan érintette az országot, és ráébresztette az elitet a gazdaság egyoldalúságára. Ahhoz, hogy ismét komoly növekedést tudjon produkálni Oroszország, át kell alakítania a jogrendjét, hogy a vállalkozások erőre kapjanak, így indítva be a gazdaságot.
Újabb tagok a BRIC-ben?
Mi van a többi feltörekvő gazdasággal? Ázsiában Indonéziát tekintik a következő olyan szereplőnek, amely részévé válhat a BRIC-országoknak. Mexikó, Nigéria és Törökország hasonlóan nagy reménységek. Törökország érdekes szereplő, mivel fiatal és forrongó népessége nagyon speciális helyzetben van, valamint hidat képez Kelet és Nyugat között. Mexikó hasonló helyzetben van, de a gazdaság túlzottan az olajbevételekre van hagyatkozva, és a nagy szomszéd közelsége könnyen függőséget okozhat. Nigéria Afrika legnépesebb országa és négyszer nagyobb potenciális piac, mint a Dél-afrikai Köztársaság.
Nem liberális alapon állnak a BRIC országai
Milyenné formálják a világot ezek a felemelkedő piacok? A legelső, hogy ezeknek az országoknak a politikai berendezkedése és a növekedése között nincs erős összefüggés. Bővülésükkel súlyos problémák merülnek föl az államokon belül, és ezáltal növekszik a politikai kockázat. A második világháborút követően a világ legnagyobb gazdaságai mind liberális alapon álltak. Kína fejlődése során azonban nem tért át a diktatórikus rendszerről a demokratikusra, és ez igaz több feltörekvő gazdaságra is. A jövő nagy kérdése: hogyan lesz a globális világban az EU és az Egyesült Államok partnere a Kínai Népköztársaság, valamint a BRIC-országok egymás között hogyan fognak boldogulni? Erre példa, hogy Kína és India hosszú ideig folytatott háborút egymás ellen a határaikon, ezért érdemes feltenni a kérdést, hogy a jövőben történhet-e hasonló esemény, és ennek milyen kihatása lesz a világgazdaságra.
2020-ban Kína a világ GDP-jének 15, India 5-10 százalékát fogja adni, amely méret hasonló lesz az EU és az Egyesült Államok gazdaságához. Ez a helyzet elvezethet a világ pénzügyi rendszerének átalakulásához. 2009 áprilisában már a Kínai Népi Bank vezetője is fölvetette, hogy a dolláralapú rendszer helyett érdemes lenne áttérni ismét az aranyra vagy más egységre. Egy új globális fizetőeszköz segíthet elkerülni a mostani válságokat, és az eredmény egy egészségesebb világgazdaság lehet a jövőben.
(Newsweek)
Így csábítja a brit kormány a hadseregbe a fiatalokat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!