„Az euró a Soros”: spekulációs támadás a közös valuta ellen

Az euró elleni spekulációba kezdett több vezető befektetési alap, köztük Soros György magyar–amerikai üzletember cége – írta pénteki számában a The Wall Street Journal (WJS).

MNO
2010. 02. 26. 14:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A New York-i gazdasági lap szerint az alapok az euró további jelentős gyengülésére számítanak. Úgy látják, hogy akár paritás – 1/1-es árfolyam – is kialakulhat a dollár és az euró között. Az euró a tavaly decemberi 1,51 dolláros árfolyamról mostanáig 1,35 dollárig esett. A WJS szerint a fedezeti alapok képviselői február 8-án Manhattan előkelő, Upper East Side nevű negyedében egy szűk körű üzleti vacsorán arról tartottak eszmecserét, hogy miként lehet profitálni a görög adósságválság miatt az euró körül kialakult helyzetből. A házigazda egy befektetési bank volt, a vendégek több előadást hallgattak meg, majd egyetértésre jutottak abban, hogy kialakulhat az euro-dollár paritás – írta a WSJ.

A fedezeti alapok akcióinak pontos hatását lehetetlen kimutatni, annyi azonban biztos, hogy fokozták az euróra nehezedő eladói nyomást, és az Európai Uniót is ösztönözték a görög válság kezelésére – írta a New York-i lap, amely szerint nincsen abban kivetnivaló, ha több alap egyszerre ugyanolyan pénzügyi műveleteket végez, amennyiben a felügyelet nem mutat ki tiltott összejátszást a szereplők között, ebben az esetben pedig a hatóságok semmi ilyesmiről nem számoltak be.

Ugyanakkor volt már eset, amikor az alapok közti informális egyeztetések, és a megbeszélések után megmutatkozó piaci magatartás heves bírálatokat váltott ki. 2008-ban nagy fedezeti alapok vezetői egy találkozón arra jutottak, hogy a Lehman Brothers jövője igen sötét és bizonytalan, majd a befektetési bank összeomlására kezdtek spekulálni, amivel bankárok és befektetők szerint felgyorsították a társaság hanyatlását – írta a WSJ. A Lehman Brothers 2008 szeptemberi csődje volt a világméretű pénzügyi válság elmélyülésének nyitánya. Soros György hétfőn a The Financial Times-ban arra figyelmeztetett, hogy széteshet az euróövezet, ha a tagállamok nem tesznek további lépéseket szerkezetének javítására, és az euró jövője akkor is bizonytalan marad, ha sikerül megmenteni Görögországot.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.