A Polgári Magyarországért Alapítvány és az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság Győztesekből vesztesek – vesztesekből győztesek – A Kárpát-medencei magyarokat sújtó kommunista diktatúrák: 1919–1989 című rendezvényén az alapítvány elnöke a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban arról beszélt, hogy ebből az alkalomból nemcsak a múltra emlékeznek, hanem a jelenre is, mert a kommunizmus „benne van az életünkben, a kapcsolatainkban, az egymáshoz való viszonyainkban, az iskolai nevelésben, a pénzben és a politikában”.
Balog Zoltán szerint a kommunizmus szelleme ugyancsak megtalálható volt a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményében, és a 2006. októberi tüntetéseket szétverő rendőri brutalitásban. A politikus meglátása szerint a kommunizmus megmutatkozik a mostani titkosszolgálatok működésében és a magyar Országgyűlésben is. Utóbbiban van olyan képviselő, akinek nevét – mint mondta – „nem méltó kiejteni”, azt állítja ugyanis, hogy 1956 nem volt más, mint „nyilas, antiszemita randalírozás”. Amíg ez így van, addig nem nyugodhatunk – fogalmazott. A legfontosabb, amivel gyermekeinknek tartozunk, az igazság érvényesítése – hangsúlyozta. Emellett az önvizsgálatnak is be kell következnie, amelynek során azt kell megállapítani, hogy „közöttünk mennyire mérgez a bizalmatlanság”.
Fontos célnak jelölte meg továbbá a tettesek megnevezését, valamint a tanúságtételt „arról az erőről, ami nagyszüleinknek, szüleinknek, egyházainknak, a polgári nemzeti közösségeinknek lehetővé tette a túlélést”. A gyermekeknek beszélni kell arról, hogy mi az az erő, ami legyőzi mind a nácizmust, mind a kommunizmust – fűzte hozzá. Fontos kérdésként vetette fel, hogy az az erő, ami segített túlélni a kommunizmust, elegendő lesz-e arra, hogy „megőrizzük a hitünket és a magyarságunkat”. A kommunizmus évei nem voltak elveszett évek abban az esetben, ha sikerül továbbadni azt a tapasztalatot, hogy „a hit és a hazaszeretet képessé tesz bennünket a diktatúrák túlélésére” – hangoztatta.
Gyökértelen lesz a társadalom, ha nem emlékezik
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szerint a feledéssel gyökértelen lehet a társadalom; ha nem emlékezik a saját múltjára, újra bekövetkezhetnek a kommunizmus alatti szenvedések. A püspök kiemelte: sokáig még emlékezni is tilos volt a kommunizmus áldozataira, s mindez feledést is okozhatott volna. Bocsánatkérés nélkül nincs megbocsátás, ennek elhúzódása pedig károsan hathat a társadalomra – hangoztatta a püspök a kommunizmus alatt elkövetett bűnökkel kapcsolatban.
Megjegyezte, hogy sok millió áldozatra emlékeznek immáron tíz éve, közöttük volt Mindszenty József bíboros is, akit börtönbe zártak. Az egyházi áldozatok között említette Shvoy Lajos székesfehérvári megyés püspököt és Brenner Jánost, utóbbit papi hivatása teljesítése közben ölték meg. A szerzeteseket is üldözték, akik rendjeik feloszlatása után tanításból vagy egyéb, hivatásuktól idegen tevékenységből éltek. Prohászka Ottokárt is a kommunizmus áldozatai közé sorolta, mert 1927-es halála után több évtizeddel lett a kommunizmus céltáblája, amikor valótlanságot állítottak róla.
Spányi Antal kifejezésre juttatta, hogy áldozatok voltak a családok, amelyeket elszakítottak egymástól, és azok a gyermekek is, akiknek valamelyik szülőjét elvitték börtönbe vagy internálótáborba. Áldozatok lettek a hittanoktatásból kimaradtak, és azok is, akik nem kaptak megfelelő erkölcsi nevelést, és ezért életükben rossz döntést hoztak – vélekedett.
Egyház- és családellenes volt a rendszer
Soós Viktor Attila történész-levéltáros megállapította: a kommunista rendszer egyház- és családellenes volt, mert családtagokat vittek Recskre, Kistarcsára, Tiszalökre vagy Kazincbarcikára, az ottani internálótáborokba. Ezenkívül kitelepítettek 200 ezer sváb embert, akiknek lakásait, földjeit kisajátították, és embertelen körülmények között szállították őket Németországba. Áldozat volt az a több mint százezer magyar ember is, akiket Csehszlovákiából a lakosságcsere-egyezmény értelmében telepítettek át Magyarországra.
Szólt a hatvani ferencesekkel szembeni provokációról is, amelynek keretében 1950-ben bebörtönöztek vagy internáltak százhatvan embert, szerzeteseket és másokat egyaránt. Üldözötteknek minősültek a jugoszláv határon élők is, akiket lakhelyükről beszállítottak az ország belsejébe. A fővárosból és a vidéki nagyvárosokból is történtek kitelepítések az 1950-es évek elején. Nagy Imre ugyan megszüntette első kormányfősége alatt az internálótáborokat, de a hazatérteket így is bizalmatlanság fogadta – tette hozzá.
Aczél Petra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense utalt arra, hogy a kommunizmus egyik legfőbb ellenségének a nőket tekintette, mert ők vallásosabban éltek, mint a férfiak. Az anyákból munkások és traktorosnők lettek, sőt még a politikába is „bevitték” a nőket – világította meg. Székelyhidi Ágoston, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke előadásában rámutatott: a gyilkosságokat népirtásnak, önkényes megtorlásnak kell értékelni az utókor részéről. Véleménye szerint a kommunizmus saját terméketlen rendszerébe bukott bele.
(MTI)
origo.hu
Több embert dolgoztatott és tartott fogva egy testvérpár nógrádban
