Mégsem masíroznak a Hősök terén

A szervezők közlése szerint elmarad a Hősök terére március elejére meghirdetett neonáci demonstráció – olvasható a Népszabadság pénteki számában.

MNO
2010. 02. 26. 7:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Forradalmi Párt közleményben tudatta: elmarad a március 6-ra meghirdetett rendezvény, amelynek elmaradását azzal indokolták, hogy a rendészeti szervek és az önkormányzatok összefogtak ellenük, „törvényesnek látszó, de átlátszó rendelkezéseikkel lehetetlenítették el a rendezvény normális lebonyolítását” – írja a lap.

A szervezők a háttérben Bajnai Gordon miniszterelnök fellépését sejtik. A párt vezetése a „körülmények vizsgálata után” döntött az esemény elmaradása mellett – olvasható az újságban. A lap értesülése szerint a Nemzeti Forradalmi Párt egyik vezetőjét is meglepetésként érte, hogy végül nem tartják meg a demonstrációt. Az illető nem a Bajnai-kormányt teszi felelőssé: úgy látja, „nyilvánvaló árulás történt”.

A közelmúltban bejegyzett Nemzeti Forradalmi Párt a rendezvényt kampányeseményként jelentette be a Hősök terére. A rendőrség a gyülekezési törvényre hivatkozva első körben megtiltotta a demonstráció megtartását. Az Országos Választási Bizottság időközben a parlamenti választáson induló szervezetek között nyilvántartásba vette a Nemzeti Forradalmi Pártot, így a bíróság – mondván, hogy választási rendezvényre nem vonatkozik a gyülekezési törvény – hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.