Minden rekordot megdöntött a Volkswagen

Minden korábbinál több gépkocsit adott el tavaly a német Volkswagen AG (VW) konszern, adózás utáni nyeresége mégis visszaesett 80 százalékkal.

MNO
2010. 02. 26. 19:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A társaság pénteki közleménye szerint 2009-ben 6,3 millió autót értékesítettek, 0,6 százalékkal többet, mint a 2008-as rekordévben. Az adózás utáni nyereség azonban 911 millió euróra esett az egy évvel korábbi 4,7 milliárd euróról, a bevétel pedig 7,6 százalékkal 105,2 milliárd euróra csökkent.

A nyereség részben a kamatok és az árfolyamok kedvezőtlen alakulása és a Scania teherautógyártóban birtokolt részesedés értékcsökkenése miatt esett vissza. További fontos tényező, hogy a több országban bevezetett roncsprémium hatására ugyan nőttek az eladások, de a kisebb, olcsóbb kocsik fogytak jobban, amelyeken kisebb a haszon, a prémium kategóriás márkák forgalma pedig a válság miatt csökkent. Szerepe van a profit zsugorodásában annak is, hogy a VW igen jól teljesített a feltörekvő piacokon, Kínában és Brazíliában például, ahol ugyancsak viszonylag kis haszonnal lehet autót értékesíteni.

Kínában az eladások 37 százalékkal 1,4 millióra nőttek, így tavaly már az ázsiai ország volt a VW legnagyobb felvevőpiaca, lekörözve Németországot. A VW konszernhez jelenleg a Skodától a Bentley-ig 9 márka tartozik, és a wolfsburgi központú cég jelentős részesedéssel bír a két legnagyobb európai teherautógyártó vállalatban, a német MAN SE-ben és a svéd Scania AB-ben. A tízedik márka a Porsche lesz, amelyet 2011-ben integrálnak a csoportba.

A VW célja, hogy 2018-ra a világ első számú járműipari társasága legyen. Jelenleg Európában az első, világszerte pedig a harmadik a komoly nehézségekkel küzdő japán Toyota és a tavaly csődveszélybe került amerikai General Motors mögött.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.