A két kormányfő megbeszélésén áttekintik az energetikai együttműködést, illetve az EU napirendjén szereplő aktuális kérdéseket: az európai külügyi szolgálatot, az EU2020 uniós versenyképességi stratégiát, a klímapolitikát és az integráció bővítését. Szollár Domokos kormányszóvivő hangsúlyozta: Magyarország és Lengyelország nagyon sok európai uniós kérdésben „egy csapatban játszik”. Közös érdek a térség energiabiztonságának megerősítése, hogy Kelet-Közép-Európa már középtávon megbízhatóan, több forrásból jusson energiához versenyképes, olcsó áron. Szintén sok ügyben vall hasonló nézeteket a két ország az EU tíz évre szóló versenyképességi stratégiájával kapcsolatban – tette hozzá.
Magyarország és Lengyelország egymást követő 2011-es soros EU-elnöksége egyedülálló együttműködési lehetőséget rejt magában, amiről szintén szót vált a két kormányfő – mondta. A miniszterelnökök áttekintik a keleti partnerséggel és a Nyugat-Balkán integrációjával kapcsolatos kérdéseket is, valamint szót ejtenek biztonságpolitikai témákról, köztük Afganisztán és Irán helyzetéről. A megbeszélést követően a két miniszterelnök barátságos labdarúgó mérkőzésen futballozik is egymás ellen.
(mti)

„Én adtam életet a kisfiunknak, de a férjem mentette meg”