Andréasz Loverdosz egy görög rádióadónak hétfőn azt mondta, hogy ezt a javaslatot már közölték a pénzügyminiszterrel. Görögországban hatalmasra, GDP-arányosan 12,7 százalékra duzzadt az államháztartási hiány tavaly, amit három év alatt fokozatosan akarnak csökkenteni az Európai Unió által előírt 3 százalékra.
A kormány néhány hete jelentette be, hogy a deficit leszorítása céljából egyebek között befagyasztja a havi 2 ezer euró feletti nyugdíjakat, az ez alatti ellátmánnyal rendelkezőkét viszont a várt infláció mértékével, 1,5 százalékkal emeli.
A görög munkaügyi miniszter nem sokkal azután tett javaslatot minden nyugdíj idei befagyasztására, hogy Olli Rehn, a gazdasági és pénzügyi területért felelős EU-biztos jelezte, a kormánynak további intézkedéseket kell tennie az államháztartási hiány csökkentése céljából.
(MTI)

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt