D. Horváth Gábor: Ezekkel a józan erkölcsi érzékkel ítélve elrettentő példákkal tehát nem csoda, ha nyolc év alatt lezüllött az ország. Nem a világválság az oka annak, hogy a közszférában már minden és mindenki gyanús, s az a kivételes, ha az állami és önkormányzati cégeknél vagy egyéb közszolgáltatást végző vállalatoknál, a hivatalokban, a hatóságoknál az ügyek törvényesen haladnak, illetve korrupció nélkül fejeződnek be. Ha úgy végzi el munkáját a tisztviselő – ami eleve a kötelessége, amiért a fizetését kapja –, hogy közben nem tartja a markát. Nem lehet a válságra fogni, hogy míg a tisztességes vállalkozók egymás után zárják be vállalataikat, s a lakosság tömegesen jut koldusbotra, addig a köztisztviselők markáns része dúsgazdaggá válik. Az egyre gyengébb állam utolsó erőforrásait is felélő korrupt közszféra és a lelkiismeretlen és agresszíven korrumpáló külföldi és belföldi tőke pedig azt eredményezi, hogy tökéletesen élhetetlenné válik Magyarország.
A teljes cikket itt olvashatja.
(Magyar Nemzet, 2010. március 1.)

Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?