Körmendy Zsuzsanna: Metálszív

Közben beértem a villamossal a Moszkva térre, s a metró felé igyekeztem. Két alacsony, fekete nő mellett vitt el az utam. Talán túl energikusan járok, mindenesetre hosszú kabátom szárnyával véletlenül megsúroltam egyiküket. Elnézést kértem, és tovább siettem. „Isten tegyen nyomorékká!” – kiáltott utánam a fekete hajú nő. Nem szoktam ilyesmire reagálni, de még túl elevenen élt bennem a befont hajú lány szelídsége. Már a mozgólépcsőn voltam, sajnos, ők is arra igyekeztek. Hátranéztem, bele a szemükbe. „Az ember nem mond ilyet” – ennyit jegyeztem meg, és nem tudtam levenni róluk a tekintetem: fénytelen volt a szemük a dühtől, s valami számomra felfoghatatlan gyűlölettől. „Mit nézel, te kalapos …” – s itt elhangzott egy ősi mesterség neve, talán nem csak az alliteráció miatt.

(Magyar Nemzet, 2010. március 4.)