Zátonyra fut a szlovák nacionalisták hazafiassági törvénye?

A hazafiassági törvénytervezet támogatására szólította fel a koalíciós tanács keddi ülésén partnereit a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).

MNO
2010. 03. 02. 14:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Erre a törvényre nagy szükség van, különösen mostanában, amikor látjuk, mi történik déli szomszédunknál” – mondta Anna Belousovová, az SNS első alelnöke újságíróknak a tanácskozás után. A két koalíciós partner nyilatkozatai azonban nem voltak egyértelműek. „A hazafiassági törvényben végrehajtott változások megközelíthetővé tették a jogszabályt, de nem jóvá” – nyilatkozta Vladimír Meciar, a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke. „Tehát már támogatható” – tette hozzá Meciar. Pavol Paska házelnök, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) alelnöke kijelentette: el tudja képzelni, hogy támogassa a módosított törvénytervezetet. Az eredeti javaslat „merev és konzervatív” volt, és „nyomást próbált gyakorolni” az emberekre – fejtette ki Paska. Leszögezte: a Smer képviselői szabad kezet kaptak a pártvezetéstől a szavazásra.

Belousovová ugyanakkor felkérte koalíciós partnereit: támogassák, hogy a parlament mostani ülésén foglalkozzon Szegedi Csanádnak, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének – szerintük – Szlovákia-ellenes kijelentéseivel. Az SNS első alelnöke szerint Szegedi Csanád egyik nyilatkozatában „több nagyon veszélyes, fasiszta állítás hangzott el, amely sérti a szlovák nemzetet”, és veszélyezteti Szlovákia szuverenitását. Példaként megemlítette: Szegedi azt javasolta, hogy a szlovákiai magyarok kapjanak magyar állampolgárságot és választójogot, illetve hogy az államnyelvtörvény miatt Szlovákiát zárják ki az Európai Unióból. A pozsonyi parlament kedden délután megnyílt ülésének kezdetén az SNS javaslatát besorolta a napirendi pontok közé. Belousovová azt javasolta, hogy a pozsonyi törvényhozás nyilatkozatban reagáljon a magyar EP-képviselő kijelentéseire.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.