15 éves csúcson a munkanélküliség

Másfél évtizedes csúcsra emelkedett a februárral zárult három hónapban a munkanélküliség Nagy-Britanniában.

MNO
2010. 04. 21. 14:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit statisztikai hivatal szerdai bejelentése szerint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szabványai alapján számolva 43 ezerrel 2,5 millió fölé nőtt a bejegyzett állástalanok száma a februárral zárult negyedévben; ez 8 százalékos munkanélküliséget jelent.

Az állástalanok száma 1994, arányuk 1996 óta nem volt olyan magas, mint most. Árnyalja ugyanakkor az összképet egy másik munkanélküliségi mérce, amely az aktívan munkát kereső, és ehhez állami segélyt igénylő 18 éven felüli britek számát összegzi. A statisztikai hivatal adatai alapján az elemzői előrejelzések több mint kétszeresével, csaknem 33 ezerrel 1,54 millióra csökkent márciusban az így nyilvántartott állástalanok száma, arányuk pedig egy százalékponttal 4,8 százalékra süllyedt.

Az ilyen módszerrel számolt munkanélküliség immár a második egymást követő hónapban csökkent. Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a munkanélküliségi adatok szerdai ismertetése után kiadott gyorselemzésében a gazdaság szempontjából „vegyesnek” minősítette az új foglalkoztatási statisztikát. Az állami segélyért folyamodó álláskeresők számának folyamatos csökkenése valószínűleg azt jelzi, hogy a brit gazdaságban – a hosszúsági rekordot döntő recesszió után – már bekövetkezett a fordulat, az ILO-szabvány alapján számolt munkanélküliség növekedése és másfél évtizedes csúcsa viszont arra vall, hogy a munkapiacon változatlanul gyenge a munkaerő-kereslet – áll a CEBR szerdai elemzésében.

A brit gazdaság hat negyedéven át – a negyedéves teljesítményadatok rendszeres közlésének fél évszázaddal ezelőtti kezdete óta a leghosszabb ideig – volt recesszióban, és csak a tavalyi negyedik negyedévben indult meg a növekedés.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.