Az európai légi járatok körülbelül fele közlekedik kedden

Az európai légi járatok körülbelül fele közlekedik már kedden az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérhasználati tilalom fokozatos feloldásának köszönhetően – közölte a légtér ellenőrzésével megbízott nemzetközi szervezet, az Eurocontrol Brüsszelben.

MNO
2010. 04. 20. 12:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelezte azt is, hogy hétfőn ennél jóval kevesebb tudott repülni, a járatok mintegy 33 százaléka. Az Európai Bizottság szóvivője a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kontinens légi közlekedésében a lassú javulás jelei mutatkoznak. Hozzátette, hogy járatkimaradások még a hét hátralévő részében is várhatók.

Helen Kearns leszögezte: az uniós végrehajtó testület elégedett azzal, hogy a korábbinál több járat tudott elindulni, még akkor is, ha a fejlődés fokozatos és lassú. Rendkívüli helyzetről van szó, amelynek rendezése még napokon át feladatot ad az illetékeseknek – fejtette ki.

A bizottság szóvivője azt is elmondta, hogy az uniós tagállamoktól még nem érkezett kérés a légitársaságokat segítő állami támogatások engedélyezésére. Hozzátette, hogy ez még túl korai is lenne, a társaságok még maguk sem tudták felmérni a károkat.

Az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei – az Eurocontrol és más szakértői fórumok véleményét meghallgatva – hétfőn állapodtak meg abban, hogy fokozatosan enyhíteni fogják a légtérhasználatra vonatkozó korlátozásokat, amelyeket az izlandi vulkánkitörés miatt kellett elrendelni.

Megállapodásuk nyomán kedd reggeltől folyamatosan növekszik a légi forgalom a kritikusabb térségekben is. A brüsszeli szóvivő Amszterdamot, Párizst és az olasz repülőtereket említette, ahol látványos a közlekedés újrafelvétele.

Az Eurocontrol közlése szerint a nap folyamán ezzel együtt a szokásos 27-28 ezer repüléssel szemben csak mintegy 14 ezer járattal lehet számolni.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.