„Kitépték a templom szívét”

Átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) képviselői a fővárosi Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templom két ellopott, de azóta előkerült kegytárgyát csütörtökön sajtótájékoztató keretében Szabon Gábor plébánosnak.

MNO
2010. 04. 22. 10:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A templomban történt átadás alkalmával Madarász János, a BRFK betörési osztályának vezetője elmondta: az idén február 14-én kora este a mise után a gyanúsított bent maradt a templomban annak bezárása után, majd egy feszítővassal vagy csákánnyal feltörte az oltárszekrényt – tabernákulumot – és ellopta az Ybl Miklós építész által tervezett keresztelőkészletet, illetve egy cibóriumot, azaz áldoztató kelyhet.

A gyanúsítottat – aki feltételesen szabadlábon volt és az általa korábban elkövetett 14 bűncselekményből 7 kegytárgyakhoz köthető – két hónapos nyomozás után fogták el. A Bakáts téri templom további két, ellopott kegytárgya azonban egyelőre még nem került elő – tette hozzá. Zákó Balázs, a BRFK vagyonvédelmi osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a gyanúsított középkorú férfi ismerős volt a templomban, a sekrestyébe is betört, az ott talált kulcsokkal tudta elhagyni a bűncselekmény után az épületet. Közben még mintegy 40 ezer forintot is ellopott a sekrestyéből, illetve megpróbálta felfeszíteni a perselyeket. A rongálási kár milliós nagyságrendű, mert még egy Than Mór-festmény is megsérült az oltárszekrény felfeszítése során. Megemlítette azt is, hogy egy I. kerületi templom ellopott gyertyatartója után is nyomoznak. Szabon Gábor a sajtótájékoztatón közölte: a templom kegytárgyai felbecsülhetetlen kulturális értékek, a közösségnek is fontosak. Felidézte, hogy egy hívő azt mondta a bűncselekményről: „kitépték a templom szívét”.

A plébános utalt arra, hogy nem bíztak a kegytárgyak előkerülésében, hiszen azokat feldarabolva színesfémként is el tudta volna adni a tettes.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.