Lebuktak az autóhamisítók

Újabb autóhamisítókat fogott el a rendőrség, az őrizetbe vett férfiak vizsgáztatták le azokat a járműveket, amelyeknek az alvázszámát korábban átütötték – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön.

MNO
2010. 04. 08. 8:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrök egy korábbi autóhamisítási üggyel összefüggésben vizsgálódtak, s a birtokukba jutott információ szerint egy ürömi férfi végezte a „duplikált” autók vizsgáztatását. A nyomozók a férfit és budapesti társát tetten érték, amikor egy frissen vizsgáztatott BMW átadás-átvételét intézték – olvasható a rendőrség közleményében.

A szakértő szerint átütötték a jármű alvázszámát és egy ugyanolyan típusú BMW azonosítóját használták. A vizsgáztatáshoz felhasznált forgalmi engedély, illetve az eredetet igazoló okmányok hamisítványok voltak – közölték.

A nyomozók adatai szerint alappal feltételezhető, hogy a korábban felszámolt bandán kívül más csoportok is hasonló módon követtek el bűncselekményeket, s a gépjárművek vizsgáztatását feltételezhetően ezekben az esetekben is B. István intézte. A rendőrök az ürömi férfit és budapesti társát, K. Szabolcsot őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a bíróság el is rendelt.

Március elején a BRFK három férfit fogott el, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy lopott és hitel- vagy lízingtartozással terhelt autók alvázszámát átalakították, majd ezeket a járműveket honosították, forgalomba helyezték és eladták. A későbbi tulajdonos hitelt vett fel az autóra, de ezt követően a gépkocsit külföldön is értékesítették, s annak forgalomba helyezése után az autó itthoni „tulajdonosa” – a bűnszervezet tagjaival való egyeztetésnek megfelelően – feljelentést tett a rendőrségen, miszerint a gépkocsit ismeretlen tettes ellopta.

Egy házkutatás során az egyik gyanúsított lakásán, és egyéb, hozzá köthető helyeken számos, gépjárművel kapcsolatos okmányt, hatósági jelzést, mobiltelefont foglaltak le. Olyan eszközöket is találtak, amelyek a gépkocsik legalizálására szolgáltak, illetve több olyan rendszámtábla is előkerült, amelyek korábban ellopott járművekhez tartoznak.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.